Korszerűbb rendezvényhelyszínen barangolhatják be a látogatók az idén 25 éves szakkiállítást



Korszerűbb rendezvényhelyszínen barangolhatják be a látogatók az idén 25 éves szakkiállítást a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.

A Farmer-Expo szervezésében és lebonyolításában a kezdetek óta tevékenyen részt vesz a Debreceni Egyetem. Az intézmény idén sem pusztán a helyszínt, hanem az expo szakmai hátterét is biztosítja. A magas szakmai színvonalú állatbemutatók például több mint 20 éve az Állattenyésztési Tanszék munkatársainak segítségével valósulnak meg.

- Ez a kiállítás évről-évre az állattenyésztési ágazatban rejlő értéket jeleníti meg. A Farmer-Expo és az egyetem agrárkara ma már szinte elválaszthatatlan egymástól, mintegy szimbiózisban vannak egymással. Örülünk annak, hogy részesei lehettünk ennek a negyed évszázadnak – mondta Mihók Sándor, a Debreceni Egyetem MÉK Állattenyésztéstani Tanszékének professor emeritusa, az expo állattenyésztési kiállításának szakigazgatója.

A rendezvényt kísérő tanácskozásokon, szakmai fórumokon a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar oktatói és doktoranduszai idén is tartanak előadásokat. Ezúttal a korszerű zöldség-gyümölcs termesztés technológiáiról, a gyümölcságazat fejlődésére ható pályázatokról és állami támogatásokról, valamint a feldolgozóipar helyzetéről és kilátásairól tájékoztatják az érdeklődőket, az egyetem kicsmacsi Kísérleti Telepén pedig szántóföldi bemutatókat tartanak délutánonként.

Az idei Farmer Expó kísérőrendezvényeként köszöntik 85. születésnapja alkalmából Köhler Mihály nyugalmazott kutatómérnököt, az egyetem egykori Termelésfejlesztési Intézetének munkatársát. A tiszteletére rendezett tudományos tanácskozást augusztus 18-án 14 órától tartják a Böszörményi úti campus ll-es előadójában.

Az első Farmer Expóra mindössze 1500-an váltottak jegyet 1992-ben, ebben az évben viszont már mintegy 30 ezer érdeklődőt várnak Kelet-Magyarország legnagyobb agráripari szakkiállítására. Ezért is kiemelten fontos az a fejlesztés, amely a kiállítást szervező cég és az egyetem összefogásával valósult meg.

- Az elmúlt években többször is gondot okozott, ha jelentősebb mennyiségű eső esett a vásár ideje alatt. A Debreceni Egyetemmel karöltve idén sikerült elérni, hogy a látogatók a Böszörményi úti campuson valamennyi helyszínt méltó környezetben kereshessék fel, hiszen az expo területének minden útja, összesen 3000 négyzetméter térburkolatot kapott – hangsúlyozta Vaszkó László vásárigazgató.

A jubileumi, 25. Farmer Expón csaknem háromszáz kiállító mutatkozik be augusztus 18-21. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2017. augusztus 17-20.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva
{SCRIPT}