Megnyílt a debreceni Farmer Expo



Magyarország legnagyobb vidéki mezőgazdasági kiállításán és vásárán az idén 250 magyar, lengyel, szlovák, szlovén, francia és német kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait.

Az expo megnyitóján Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: az, hogy a vidék legnagyobb vásárán egyre több az élelmiszeripari, kertészeti és az állattenyésztési bemutató, valamint bővült az öntözési technológiák kiállítási területe, híven tükrözi a kormány agrárpolitikáját. A Brüsszel által a közelmúltban elfogadott vidékfejlesztési operatív programban vidékfejlesztésre szánt 1300 milliárd forintból csaknem 200 milliárdot fordítanak az élelmiszer-feldolgozás fejlesztésére - tette hozzá az államtitkár.

A kertészeti ágazat támogatására 72 milliárd forint, az állattenyésztésre 75 milliárd, a mezőgazdasági vízgazdálkodás, öntözőrendszerek fejlesztésére 54 milliárd forint jut a vidékfejlesztési programból, de utóbbira más operatív programokból további százmilliárdok állnak majd rendelkezésre - sorolta Kis Miklós Zsolt. A vidék, a mezőgazdaság fejlesztése a munkahelyeket teremteni képes kis- és közepes vállalkozások, a családi gazdaságok, a fiatal gazdák kezében vannak - mutatott rá az agrár- és vidékfejlesztési államtitkár.

Bár a Farmer Expo megnyitóját zuhogó esőben tartották, többen is a klímaváltozásra utalva sürgették az öntözés fejlesztését a térségben. Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke bejelentette: a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével közösen olyan programon dolgoznak, amelynek eredményeként a két megyében jelentősen növekedne az öntözhető mezőgazdasági földek nagysága.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a város támogatásáról biztosította a két megyei önkormányzat törekvését, az öntözőrendszerek és a feldolgozóipar fejlesztését. Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese a tudásra, az innovációra alapuló mezőgazdaság fontosságára hívta fel a figyelmet, megjegyezve: sok pénz kerül az ágazatba, s nem mindegy hogyan használják fel. "Tudáshiányban a valódi szaktanácsadás felértékelődik" - tette hozzá a professzor.

Az expo megnyitóján Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) elnöke jelképesen megszegte a megye kenyerét, amelyet előzőleg magáldott a református egyház lelkésze. Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) megyei elnöke elmondta: Hajdú-Biharból 113 gazda 32 tonna búzát ajánlott fel az ország kenyeréhez, amit Mohácson sütnek meg.

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2017. augusztus 17-20.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva