Újra vár a debreceni Farmer-Expo



Magyarország legnagyobb, évenként megrendezendő mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítása, a debreceni Farmer Expo az idén már 25. alkalommal nyitja meg kapuit a hazai és külföldi szakemberek és érdeklődők előtt. A magas szakmai színvonalú állatbemutatókat több mint 20 éve a DE Állattenyésztési Tanszék munkatársai garantálják. A vásár keretében megtartandó Hortico Zöldség – Gyümölcs – Kertészeti Szakkiállítás pedig már több mint 10 éves 2016-ban. 

Az idén összesen 281 kiállító, közel 16 ezer m2 területen mutatja be termékeit és szolgáltatásait. Korábbi évekhez hasonlóan most is a legnagyobb területet a mezőgazdasági gépek és a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások foglalják el. Az élelmiszeripari vállalkozások az idén is nagy számban vesznek részt a vásáron. A legtöbben a térségben működő kis és közép vállalatokat képviselik majd. Az idei év különlegessége, hogy jelentősen emelkedett a kiállításon, az előző évekhez viszonyítva, az állattenyésztési ágazatban beszállítóként érdekelt cégek száma.

A szakmai programok közül kiemelkedik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fóruma, a magyar – ukrán – román szakemberek találkozója, valamint a zöldség – gyümölcs tanácskozások.

Új
A HORTICO Zöldség – Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás már 11 éve szerves része a debreceni Farmer Expo-nak. Ettől az évtől újdonság lesz, hogy a FruitVeb, a Magyar Zöldség – Gyümölcs Szakmaközi Szervezet segít majd abban, hogy a Hortico nemzetközi szintű szakmai kiállítássá fejlődjön. Ebben az évben is a nyers és feldolgozott zöldségek, gyümölcsök széles választéka lesz megtekinthető és megkóstolható a vásárban és nagy számban lesznek jelen az expón, a kertészeti ágazat beszállítói is.

Érdekességek, különlegességek
Az országos és a térségi kis és középnagyságú élelmiszeripari vállalkozások, az Agrármarketing Centrum, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat segítségével tudják bemutatni a látogatóknak a kiváló kézműves termékeiket. A Farmer Expo a Mangalica Tenyésztők Országos Szövetségének az éves központi rendezvénye. A hazai tenyésztők 50 kutricában mutatják be minden genotípusból a legkiválóbb egyedeiket. Az ország minden pontjáról érkező szakembereknek továbbképzés is tartanak valamint a 6 jelenlévő mangalica tenyésztőtől közvetlenül meg lehet vásárolni a különleges ízű termékeiket.

Szakmai fórumok, tanácskozások
A szakmai tanácskozások közül kiemelkedik az augusztus 18-i Agrárfórum, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervez. Ugyanezen a napon és másnap a zöldség-gyümölcs előállítással foglalkozó szakembereknek is lesz két érdekes tanácskozás a korszerű termesztés technológiáról és a jelenlegi piaci helyzetről.

Az állattenyésztési fórumot augusztus 19-én tartják. Ennek az eseménynek a vezető előadója Farkas Sándor a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke lesz.

Ezeken kívül kukoricatermesztési, sertéstenyésztési és agrárinformatikai tanácskozást is rendeznek az idei Farmer Expo keretében.

A közönségnek és a szakmának minden nap különleges lovas és az állattenyésztés más ágait népszerűsítő programokat szervezünk.

ÚJ
Az elmúlt években többször is gondot okozott a szervezőknek, ha jelentősebb mennyiségű csapadék hullott a vásár ideje alatt, a Farmer Expo területére. Ezért is örömteli az a hír, hogy a vásárt szervező cég és a Debreceni Egyetem összefogásával ettől az évtől kezdve a kiállítás területének minden útja térburkolatot kapott, így a Farmer Expo területe rendkívüli időjárási körülmények között is méltó lesz ahhoz a színvonalhoz, amit a kiállítók képviselnek.

A Jubileumi Farmer Expo augusztus 18-én nyit és 21-én zár, és naponta 10-től 18 óráig tart nyitva.

A 2016-os szakkiállítás hivatalos megnyitója augusztus 18-én 10 órakor lesz a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. A megnyitó keretében, a tavalyi évvel megegyezően, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében, Kenyérszentelő Ünnepség is lesz a Böszörményi út 138 alatt lévő kiállítási területen.

Visszaszámláló

A következő FARMER-EXPO-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2017. augusztus 17-20.
2014 © V-Trade Kft. - Minden jog fenntartva